Varga Katalin: Barátom, Bonca
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 172

Bence (aki Nagy Vadásznak hívja magát) lement a parkba, és találkozott miszter Doolittle-lal. Bence imádja az oroszlánokat, elefántokat, gazellákat, afrikai expedícióra, valamint a Viktória-tó lecsapolására készül. Mint kiderült, Miszter Doolittle szintén. Barátság volt ez első látásra – csakhogy Bence elfelejtette megkérdezni új barátja igazi nevét. Hogy mamája a találkozást elhiggye, elnevezte őt Boncának. És ekkor indult a Bonca-keresés. Talált is Bence mindenféle Boncát: vidámat, unalmasat, madarasat. Végül a barátját is, akit igazából nem is Boncának, hanem Mihók Andrisnak hívtak. És ettől kezdve a Boncaság már valami mást jelent
Varga Katalin: Barátom, Bonca
Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni, mert...
nagyon könnyen lehetett haladni az olvasással a sok párbeszéd és a rövid fejezetek miatt. Érdekes volt látni, hogy mennyi furcsa emberrel találkozik Bence (pl. oroszlánidomár, túl jól nevelt gyerek, stb.), amíg eljut az igazi Boncához, vagyis Bonca őhozzá:) Ezen kívül sokmindent megtudhatunk a színekről, kopasz fákról, paradicsommadarakról, igazi barátokról és az afrikai szafariról is. Természetesen a könyv happy enddel ér véget, ahol sok barátság szövődik és még házasság is lesz benne.
Lennék / nem lennék a regényben főhős, mert...
Nem lennék Bence helyében, mert sok furcsa idegen emberrel kell találkoznia (pl. egy okostojás fiúval, egy mogorva öregasszonnyal), amíg az igazi Boncát megtalálja. Azért viszont lennék a helyében, mert olyan barátokrra tesz szert, akik pont olyanok mint ő, ugyanazok a dolgok érdeklik, és jól megértik egymást. Vidáman telik a nyári szünetük és kiderül, hogy végül mind ugyanabba az iskolába járnak. Az is tetszett, hogy más felnőttekkel is barátságot kötött, mint a festő vagy a vak Bonca Antal.
Annak ajánlom, aki...
szereti az olyan könyveket, amelyek kisiskolás gyerekek barátságáról szólnak, és arról, hogy hogyan talál apukára és egyben barátra hétköznapi Miranda. Annak is tetszeni fog, aki szereti a jól végződő könyveket, és könnyű olvasmányra vágyik. Akit érdekel Afrika vagy az, hogy mi az a boncaság, hogyan fest egy festő, és hogyan tervezi néhány kisgyerek a Viktória-tó lecsapolását, hogy sárkány csontokat találjon, annak is tetszeni fog, de inkább kisebb gyerekeknek ajánlom kb. 10 éves korig.
Ne olvassa el, aki...
inkább a komolyabb vagy az izgalmas könyveket szereti, mert igaz, hogy van benne fordulat, azért nem sok benne az izgalom. Nagyobbaknak nem biztos, hogy érdekes olvasmány, mert ez 10-11 éves gyerekekről szól, akik mindenféle dologról fantáziálnak, mint például oroszlánok szelídítése. Aki nem szereti az olyan történeteket, amik a nyári szünidőben játszódnak, annak sem fog tetszeni, vagy aki szereti, ha egy könyv hosszú, mert ez olyan gyorsan ér véget, hogy mire elkezdtem, már a vége is lett.

HOZZÁSZÓLÁS BEKÜLDÉSE

Dátum Hozzászóló Előzmény Válasz