"A háború a végéhez közeledik Kelet-Poroszországban. Több ezer kétségbeesett menekült igyekszik a szabadság felé. Viszik magukkal a szenvedés és megpróbáltatás terhét, remélve, hogy egy jobb élet vár rájuk. De vannak páran, akik rejtegetnek valamit…
Három élet, három sors keresztezi egymást: Joanáé, a szép és segítőkész litván nővéré, aki súlyos bűntudattal küzd; Floriané, a titokzatos fiatalemberé, aki mindenáron szeretné eltitkolni valódi kilétét, és Emiliáé, a várandós lengyel lányé. Egyetlen közös van bennük: menekülniük kell. Joana, Florian és Emilia úti célja a kikötő, ahol a Wilhelm Gustloff hajóra akarnak feljutni, amely civileket és sebesült katonákat menekít a front elől. A biztonság felé megtett minden lépéssel egyre erősebbek, bátrabbak és egyre jobban bíznak egymásban. A szerelem, az összetartozás és az emberség érzéseibe kapaszkodnak. De ezzel együtt egyre sebezhetőbbé is válnak.
Már úgy tűnik, hogy közel járnak a szabadsághoz, amikor megtörténik a tragédia. Nem számít sem nemzetiségi hovatartozás, sem kultúra, sem rang; a fedélzeten lévő mind a tízezer embernek – felnőtteknek, gyerekeknek – ugyanazért kell harcolni: a túlélésért."

Szerelem





Barátság





Erőszak





Izgalom





Mindennapi történet





Varázslatos történet





Elgondolkodtató történet





Nevettem rajta





Sírtam rajta





Tetszett





Azért volt jó olvasni, mert...
mindig más-más szemszögből tekinthettük a történéseket. Egy-egy mélyen szántó gondolat után megnyugvás következett. Persze mindegyikünknek másért tetszett, de abban megegyeztünk, hogy Florian titokzatos-szívdöglesztő kombója mindenkinek megdobogtatta a szívét.
Lennék / nem lennék a regényben főhős, mert...
Nem lennék a regényben főhős, mert egyik pillanatról a másikra mindenemet elveszíteném, és menekülnöm kellene a saját hazámból. El sem búcsúzhatnék a szeretteimtől, akiket soha többé nem láthatnék viszont,nem szoríthatnám őket újra magamhoz.
Annak ajánlom, aki...
kicsit erősebb idegzettel rendelkezik. Nem rázza meg az, hogy egy hajó fedélzetére a megengedett utasok többszöröse száll fel a csupán tizedüknek elég mentőcsónak mellé.
Ne olvassa el, aki...
nem szeretne valós képet kapni a világról. A kemény, veszteségekkel teli II. világháború nem mindenki számára könnyű olvasmány.