Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

A könyvet 16 éven felülieknek ajánljuk.

„A ​kéziratok nem égnek el” – mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának, főművének, A Mester és Margaritának akár a mottója is lehetne. A regény-Bulgakov számos hánytatott sorsú írásához hasonlóan- csak jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége. A Mester és Margarita a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyon kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség…
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni, mert...
Zseniális mű, szótlan vagyok az olvasása után. A történet összetett volt, a karakterek pedig nagyon érdekesek. Ajánlom az olvasó figyelmébe a 2005-ös 10 részes tévéfilmsorozatot is, ami nagyon történethű, érdemes megnézni:)
Lennék / nem lennék a regényben főhős, mert...
Kicsit nehéz megállapítani, hogy pontosan ki is a regény főszereplője, de ha a címadó karakterekre gondolunk, a történet kimenetele szempontjából szívesen lennék a helyükben (és boszorkány is szívesen lennék:)).
Annak ajánlom, aki...
Ajánlom a könyvet azoknak, akik nem idegenkednek a társadalomkritikától és nem rémiszti el őket a történet szálainak bonyolultsága. Továbbá ajánlom még azoknak, akiknek tetszett Hoffmann, Az arany virágcserép című regénye, ugyanis hangulatban szerintem hasonlít a kettő.
Ne olvassa el, aki...
Nem ajánlom azoknak, akik könnyed kikapcsolódásra vágynak, ebben a regényben nem azt fogják megtalálni.

HOZZÁSZÓLÁS BEKÜLDÉSE

Dátum Hozzászóló Előzmény Válasz