Márton Klára: Tessék engem elrabolni!
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1975
Oldalszám: 225

A könyvet 12 éven felülieknek ajánljuk.

Az ember szeretetre vágyik. Ha kis ember, ha gyerek, szülői szeretetre. Nincs ennél természetesebb és a szívet inkább szorongató vágy. Misi – Márton Klára regényének apátlan, anyátlan hőse – maga néz ki magának szülőket, az ő ablakukba csempészi oda névtelen levelét: „Tessék engem elrabolni!” Mintha bombát tett volna oda, akkora felfordulás lesz belőle. Kilendül helyéből a világ a gyerekre vágyó házaspárban is, és benne is. Mert hogy ő írta a levelet, nem, az szégyen volna, azt nem lehet soha elárulni. Ennyiben nyomozás, bűn nélküli krimi a regény története. Nyomozás, hogy ki a tettes, kit kellene elrabolni, és másfelől nyomozás a gyereklélek mélységeiben. Mégpedig teljességgel gyerekek számára valóan, mert minden egyes „feltárása” magától érthetően igaz, s ugyanakkor mélyen megérinthető is. Márton Klára a gyerekek szeretetvágyáról tud valami szívszorítóan és mélységesen igazat. És egy drámai történet boldogító föloldása során juttatja el olvasóit ehhez az igazsághoz. Az irodalmi rangú, megkapó regényből 1980-ban tévéfilm is készült. Fordítását több nyelven kiadták.
Márton Klára: Tessék engem elrabolni!
Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni, mert...
A történet elbűvölő és szeretni való, és az író a gyerekhez szólóan írja a történetet. Ráadásul a főszereplő, Misi fantáziálása színessé teszi a regényt.
Lennék / nem lennék a regényben főhős, mert...
Egy nehéz kérdés, ugyanis a főszereplőnk árva így nem mondhatnám, hogy szívesen lennék a helyében, viszont mégis fantasztikus dolog történik vele a regény végén így inkább csak annyiban maradnék, hogy ha árva lennék nagyon szívesen lennék a helyében.
Annak ajánlom, aki...
...szereti az egyszerű, aranyos és rövid történeteket, régies írásmóddal fűszerezve.
Ne olvassa el, aki...
...elsősorban hosszabb könyveket szeret olvasni, rengeteg eseménnyel és bonyolultabb eseménysorral.

HOZZÁSZÓLÁS BEKÜLDÉSE

Dátum Hozzászóló Előzmény Válasz

Összefoglalás SMS-ben: Minidig is kíváncsi voltál hogyan is működik egy örökbe fogadás? Ha ebből a könyvből akarod megtudni, rossz helyen keresgélsz, mert ez az örökbefogadás teljesen rendhagyó. Hányszor történhet meg az, hogy a gyerek választ szülőket!?