Leiner Laura: Mindig karácsony


Ugyan kinek van kedve December 23-án, azaz Szenteste előtt egy nappal bemenni egy plázába, ahol akkora a tömeg, hogy szinte levegőt sem lehet kapni? Valószínűleg senkinek, azonban 3 tizenkilencéves lánynak különböző okokból kifolyólag, mégis meg kell ezt tennie. A tömegben véletlenül pont egymás mögé kerülnek fel a mozgólépcsőn, amikor is egy pranknek köszönhetően két srác hirtelen leállítja a mozgólépcsőt. Azonban a 3 lányban nemcsak az a közös, hogy véletlenül mindannyian ott voltak egymás közvetelen közelében abban a pillanatban, sőt: több szál köti össze őket, mint azt ők maguk is gondolnák…
Leiner Laura: Mindig karácsony
Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni, mert...
Leiner Laura nagyon jól át tudta adni a Karácsony hangulatát, 3 különböző helyzetben és történetben. Ahogy leírta a fényeket, a hószállingózást, a fenyőfát, szinte már érezni lehetett azt a hangultatot, amit mindig csak Karácsonykor érez az ember. Imádtam mindhárom lány történetét és szinte már detektívként kerestem egy-egy utalálást, félmondatot, szót, amiből kiderül, milyen szálak fűzik össze őket. Azt hiszem a legjobban az tetszett, hogy ugyan az írónő csak egyszerű hétköznapi eseményket írt le, de mégis rengeteg szép gondolatot is fogalmazott meg a felnőttéválásról, a gyerekkor végéről, a barátságról, a szerelemről, a testvérek közötti kapcsolatról és még sok minden másról. Eközben hol sírtam, hol nevettem a szereplőkkel együtt, szóval összefoglalva hihetetlen olvasási élményt jelentett ez nekem.
Lennék / nem lennék a regényben főhős, mert...
A könyvben a második történetből szívesen lennék a lány főhős (névszerint Luca), mert nagyon fontosnak és meghatározónak tartom egy lánytesó szerepét az életben. Ugyanis egy nővérrel/huggal lehet nevetni, sírni, veszekedni, kibékülni és mindenről beszélgetni. Egy ilyen testvér mindig ott állhat az ember mögött, hogy segítve előre támogassa a célig, vagy éppen visszatartsa a rossztól.
Annak ajánlom, aki...
Szeretne 3 fantasztikusan szép és olykor izgalmas Karácsonyon részt venni és megismerni idegesítő rokonokat, kedves srácokat, aranyos, de olykor idegesítő unokatesókat és még rengeteg és rengeteg más szereplőt. Első sorban fiatal és tinilányoknak javaslom, mert az ő korosztályuk számára írta Leiner Laura a könyvet.
Ne olvassa el, aki...
Nem szereti a szerelmes könyveket, ugyanis ebben a regényben sok romantikus szál bontakozódik ki. Emelett, ha most valaki valamilyen inkább fantasy jellegű könyvet olvasna éppen, akkor azt tanácsolom, még tegye a Mindig karácsonyt félre, mert ez inkább mindennapi történetekről, eseményekről szól. Fiú olvasóknak sem ajánlanám ezt a könyvet, mert Leiner Laura tinilányok gondolatait, cselekményeit írta meg, így valószínűleg ők sokszor nem tudnák átérezni a helyzetüket.

HOZZÁSZÓLÁS BEKÜLDÉSE

Dátum Hozzászóló Előzmény Válasz