Leiner Laura: Bízz bennem

A Bízz bennem az Iskolák Országos versenye második trilógia első része.

"Egy év telt el az Iskolák Országos Versenye óta. A Szirtes tavalyi győzelme után a gimi összes diákja beadta a jelentkezését a következő évi megmérettetésre. Kocsis igazgatón hatalmas a nyomás: melyik négy diákja lehet képes a címvédésre amellett, hogy nem roppan össze a negatív kritikák, kommentek súlya alatt, ami az interneten és a táborban éri őket? Az igazgató úgy dönt, ezúttal nem a tanulmányi versenyeken jeleskedők közül választ... A tizenhét éves Major Sára tehetséges táncos, azonban egy balul sikerült buli után kirúgták a csapatából, a történtek miatt pedig megbélyegzetté vált az iskolájában. Éppen ezért ő is meglepődik, amikor Kocsis igazgató esélyt ad neki, és beválogatja a Szirtes Gimnázium csapatába, hogy három hasonló sorsú társával részt vegyen az Iskolák Országos Versenyén. A négy név bejelentése nem kis meglepetést és felháborodást kelt a tanulók körében, az igazgató azonban bízik a megérzéseiben és a csapatában, így minden negatív reakció ellenére elindítja a Szirtes színeiben Major Sárát, Felcser Vivient, Fehér Rajmundot és Pap Dominikot."
Leiner Laura: Bízz bennem
Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni, mert...
egy nagyon humoros, izgalmas, elgondolkodtató regény, ami felért az első IOV trilógia sikereihez, talán még meg is haladta. Bár sok hasonlóság van a két trilógia között, mint például a verseny, a feladatok izgalma, mégis nagyon eltérnek egymástól. A Bízz bennem egy igazán jó olvasmány, nagyon jól együtt lehet érezni a szereplőkkel. A könyv olvasása egy feledhetetlen élményt nyújt, hiszen olyan, mintha az olvasó is egy szereplő lenne.
Lennék / nem lennék a regényben főhős, mert...
Nem lennék a regényben főhős, mert nagyon nagy nyomás és teher kerül rá a verseny által. Bár ezt a karakter különösen jól kezeli, mégis nagyon kemény lenne szembenézni azzal az utálattal, amit kap egy múltbéli hibája miatt.
Annak ajánlom, aki...
kedveli a tinédzser, gimnazista történeteket, amiben fontos szerepet játszik a barátság és a szerelem. Emellett annak ajánlom, aki szereti a vicces, többnyire könnyed hangvételű és rendkívül jó, fiatalos hangulatú regényeket. Továbbá, már csak a versenyen szereplő kreatív és izgalmas feladatok miatt is érdemes elolvasni a könyvet.
Ne olvassa el, aki...
nem kedveli a gimnazista történeteket és azt, ami ezzel együtt jár. Úgy gondolom ez a könyv leginkább a fiataloknak, tinédzsereknek készült, így aki már túl van ezen az időszakon az életében, az nem biztos, hogy ugyanúgy tudná élvezni.

HOZZÁSZÓLÁS BEKÜLDÉSE

Dátum Hozzászóló Előzmény Válasz