Kristen Callihan: Kontroll
18 éven felülieknek ajánlom!

„Egyáltalán ​nem hideg és érzéketlen. Csak rejtőzködik. Azt akarom, hogy szabadjára engedje mindezt – ezt az erőt, ezeket a ragyogó érzelmeket, amit a felszín alatt tart.” – Sophie
Szellemi párbajként indult. Én, egy átlagos lány a nagy számmal, ellene, a szexi, hatalmas egóval rendelkező rosszfiú ellen…
Amikor áttettek első osztályra a londoni járaton, azt hittem, megütöttem a főnyereményt.
Egészen addig, amíg le nem ült mellém Ő. Gabriel Scott: pokolian jóképű és jéghideg. Senki és semmi nem képes áthatolni a páncélján. Soha. Saját jogán is legenda, a világ legnagyobb rockbandájának menedzsere, emellett pedig egy arrogáns seggfej, aki lenéz engem.
Azt hittem, sikerült pokollá tennem számára egy hosszú repülőutat. Eszembe sem jutott, hogy megkedvelhetem, az meg pláne nem, hogy megkívánhatom. És mi a legmeglepőbb az egészben? Hogy ő is akar engem. Csak a feltételei kissé meghökkentőek.
Ha elfogadom az ajánlatát, sebezhetővé teszem magam. Nagy esély van rá, hogy belezúgok az egyetlen férfiba, akit nem tudok irányítani. De erős kísértést érzek arra, hogy igent mondjak neki. Mert a tökéletes öltönyök és a rideg külső mögött rejtőző férfi valószínűleg a legjobb dolog, ami valaha történt velem. És talán én vagyok az egyetlen, aki képes lehet megolvasztani a jeget a szíve körül.
Kezdődjön hát a küzdelem…
Kristen Callihan: Kontroll
Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni, mert...
nagyon vicces. Imádom a szócsatákat a főszereplők között. Mindkettejüknek nagyon aranyos személyisége van, nagyon jók együtt. Sok a szexuális feszültség is, de pont annyi benne az érzékenység, hogy ez ne undorító, hanem érzéki legyen.
Lennék / nem lennék a regényben főhős, mert...
Szeretnék, mert egyértelműen nagyon jó emberek. Főleg Sophie-t csodálom, mert megmásíthatatlanul és szégyentelenül önmaga.
Annak ajánlom, aki...
Szeretne egy kis szelet édent magának az év bármely szakában.
Ne olvassa el, aki...
nem akar romantikus- erotikus könyvet olvasni.

HOZZÁSZÓLÁS BEKÜLDÉSE

Dátum Hozzászóló Előzmény Válasz