Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 270
Négy évvel korábban Sophie Mercer rádöbbent, hogy boszorkány, amiből természetesen jó pár kalamajka származott. Egy napon aztán, amikor Sophie egyik bűbája meglehetősen rosszul sült el a szalagavató bálon, apja úgy döntött, felügyeletre szorul. A Hex Hallba, egy világtól elzárt nevelőotthonba küldte őt, ami a problémás viselkedésű prodigiumok (vagyis boszorkányok, tündérek és alakváltók) gyűjtőhelye. A hasonszőrű csodabogár tinikkel töltött első nap végére Sophie szép kis listával dicsekedhetett: – három erős, szupermodell-kinézetű ellenséget szerzett, – egy szívdöglesztő boszorkánymester iránt érzett bimbózó szerelmet, – egy ijesztő kísértet kezdte követni, – és kapott egy szobatársat, akiről kiderült, hogy a suli leggyűlöltebb diákja és ráadásul vámpír. A legrosszabb azonban akkor következett be, amikor Sophie rádöbbent, hogy a diáktámadások első számú gyanúsítottja az ő szobatársa és egyetlen barátja. A vérfagyasztó rejtélyek egyre sokasodtak, és Sophie kénytelen volt felkészülnie a legnagyobb fenyegetésre, hogy egy ősi, titkos társaság mindent megtesz azért, hogy elpusztítsa a prodigiumokat – kiváltképp őt.

Szerelem

Barátság

Erőszak

Izgalom

Mindennapi történet

Varázslatos történet

Elgondolkodtató történet

Nevettem rajta

Sírtam rajta

Tetszett

Azért volt jó olvasni, mert...
az itthoni, iskolás létből kiszakadva egy másik középiskolába kerültem, ami ugyan az, de mégis más. Egyszerre volt ez megnyugtató,szórakoztató és elszomorító.
Lennék / nem lennék a regényben főhős, mert...
Lennék a regényben főhős, mert szeretném megtapasztalni milyen érzés a Hekaté Hallba járni, szeretnék mágikus képességeket, még akkor is ha lehet, hogy én is csak borzalmas ruhákat tudnék varázsolni.
Annak ajánlom, aki...
szereti a kalandokat, a rejtélyeket és értékeli a szarkazmust, elvégre Sophie ezen tulajdonsága bőven megjelenik a könyvben.És azoknak, akik nem bánják, ha egy tinédzser lány szokásos problémáiról kell olvasniuk és akik esetleg szeretnének egy Archert az életükbe.
Ne olvassa el, aki...
nem szereti a szarkazmust és a természet feletti, misztikus dolgokat.