Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 358
16 éven felülieknek ajánljuk!
1988-ban kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt-e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984-ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár fogalmazása közben nincs jele – kopogjuk le, persze – , hogy a közeljövőben bármelyik nagyhatalom megvalósítani kívánná. Igen, ha a tegnapi történelem némely államalakzatára gondolunk. Nem a náci Németországra, nem a sztálini Szovjetunióra, hanem időben közelebbi képződményekre: Enver Hodzsa Albániájára, Pol Pot Kambodzsájára. Hogy jelen idejű államképződményeket a diplomáciai illem okából ne említsünk. Röviden elmerengve ennyit mondhatunk ma az 1984 történetfilozófiai érvényességéről. És a regény? Ünnepelték és kiátkozták a hidegháború hosszú évei során. A sorompótól balra ezért, a sorompótól jobbra azért. Jelképpé és jelszóvá lett. Sorompó arra kell, hogy két oldalán ugyanazt a szöveget kétféleképpen lehessen érteni és értelmezni. Regény azonban nem arra való, hogy jelkép és jelszó legyen. Regény arra való, hogy olvassák, hogy szabadon olvasható legyen.

Szerelem

Barátság

Erőszak

Izgalom

Mindennapi történet

Varázslatos történet

Elgondolkodtató történet

Nevettem rajta

Sírtam rajta

Tetszett

Azért volt jó olvasni, mert...
egy valóságtól remélhetőleg távol álló világot mutat be. A könyvet gyakran letettem, hogy zavartalanul elgondolkodhassam a leírt világon. Kis sikerekkel próbálták/próbálják felállítani a tökéletes diktatúrát, de ez szerencsére nem tűnik hosszú távon megvalósíthatónak.
Lennék / nem lennék a regényben főhős, mert...
Nem lennék a regényben főhős, mert hosszú távon nem szeretnék egy ilyen világban élni.
Annak ajánlom, aki...
érdeklődik a különböző világok felé, és többet akar megtudni a rosszabb sorsú országokról.
Ne olvassa el, aki...
csak a pozitív dolgokat szereti és nem szeret elmélkedni az ellentétéről.