A könyvet 16 éven felülieknek ajánljuk.
"A 29. századra az emberiség elhagyta a Földet és bolygók százait népesített be. A galaxisokban szétszórtan élő lakosokat a Hegemónia tartja össze, ami egy közös rendszerbe szervezi az emberek többségét. A történet elején azonban már küszöbön áll a háború a “hálón” kívül élő számkivetettekkel. Hét teljesen eltérő életúttal rendelkező idegenre hárul a feladat, hogy a Hyperionon élő félistenként tisztelt Shrike-hez zarándokoljanak. Ez a rejtélyes szörny a legenda szerint mindig életben hagy egy utazót, akinek viszont teljesíti a legfőbb vágyát. Ám ez a kívánság most nem csak egy ember, de az egész emberiség sorsára is kihathat."

Szerelem





Barátság





Erőszak





Izgalom





Mindennapi történet





Varázslatos történet





Elgondolkodtató történet





Nevettem rajta





Sírtam rajta





Tetszett





Azért volt jó olvasni, mert...
A történet során volt lehetőségem a könyv egész világát megismerni, a szereplőkön keresztül. Hiszen a zarándoklaton résztvevő pap, katona, költő, nyomozó, diplomata, kapitány és tudós élettörténetéről is beszámol a könyv. Mivel minden fejezetben új karakter kap főszerepet, a cselekmény sosem válik unalmassá. Ahogy közelednek az utazók az úti céljukhoz, úgy tudunk meg egyre többet a körülöttük lévő világ működéséről és annak veszélyeiről, a küldetésük tétjéről és persze arról, hogy kivel is fognak szemben állni, hogyha elérnek a Shrike otthonául szolgáló idő kriptákhoz. A feszültség folyamatos épülésre több száz oldalon keresztül fenntartotta a figyelmemet.
Lennék / nem lennék a regényben főhős, mert...
Bár a regényben több főhős is van, egyik helyében sem lennék szívesen. A legtöbb főszereplő életében történt valamilyen tragédia, vagy valaminek a következtében félresiklott az életük. Ezek után pedig részt kell venniük egy olyan küldetésben ahonnan valószínüleg nem térnek haza élve. Ez egy olyan teher amit szerintem senki sem szívesen vállalna magára.
Annak ajánlom, aki...
Szereti a kicsit régebbi stílusú ski-fi könyveket. A Hyperiont 1989-ben írták ami észre vehető a történet vezetésen. Bár tele van izgalmas jelenetekkel, a könyv jelentős hányadát, mégis a lassabb, kevésbé akciódús, leíró részek teszik ki. Ez a hangulat megteremtését szolgálja, ami, tekintve hogy ez egy könyvsorozat első kötete, nem hátrány, ám emiatt csak azoknak ajánlom a könyvet akik az egész sorozatot el szeretnék olvasni.
Ne olvassa el, aki...
Nem szeretik a hosszabb könyveket. A Hyperion 576 oldal ami miatt sokaknak unalmassá válhat a könyv egy idő után. Ezen felül meglepően nehéznek találtam a könyv nyelvezetét, annak ellenére is, hogy sok hasonló könyvet olvastam már. Annak sem ajánlom a könyvet akik fontosnak találják, hogy egy ski-fi könyv tudományos magyarázatot adjon a történetében szereplő technológiákra, hiszen a Hyperionban inkább a történet kap nagyobb szerepet.
