Arthur Ransome: Piktek és mártírok (Fecskék és Fruskák 11.)


Hallgassatok ide - mondta Nancy Dicknek és Dorotheának. - A kalandozást most felfüggesztjük, legalábbis arra az időre, míg Anya és Jim bácsi haza nem jön. Megígértük, hogy nem lesz vadulás. De tizenegy nap múlva visszatérnek, majd hamarosan megérkeznek a Fecskék is, s aztán három csónakkal meg az összes sátorral valami igazán klassz dolgot csinálunk. Ám addig bele kell törődnünk, hogy semmi érdekes nem történik. - Már az is csodálatos, hogy itt lehetünk - felelte Doroteha. Ám a következő nap lecsap a villám: a Fruskák szörnyű dédnagynénije (akit a Fecskevölgy lapjairól ismerhetünk) megtudta, hogy Mrs. Blackett magára hagyta Nancyt és Peggyt. Nem habozik: Beckfootba utazik, hogy átvegye felettük a felügyleletet. Így is helyteleníti Mrs. Blackett utazását, ám ha még azt is megtudná, hogy Dick és Dorothea is a házban tartózkodik... Más lehetőség nem lévén, Nancy és Peggy föláldozza magát: a legszebb fehér ruháját viseli, gyakorol a zongorán, fonalat gombolyít a Dédnagynéni kötése számára, míg Dick és Dorothea a legnagyobb titokban piktek módjára az erdőben él. A titkot azonban nem olyan könnyű megtartani, mint azt az első pillanatban remélték. Nancy maga is rettenetes kínokat áll ki, mert jónak kell lennie. Ráadásul egyre több embert kell beavatni az összeesküvésbe, a postást, a doktort, a tejesfiút. Lassanként szinte az egész környék tud róla, s mindenki azt kívánja, bárcsak sose jutott volna Nancy eszébe, hogy elrejtse Dicket és Dorotheát. Végül mindennek megkoronázásaképpen a Dédnagynéni eltűnik! A Fecskék és Fruskák című ifjúsági regény népszerű írója ebben a történetben is rengeteg meglepetést tartogat olvasói számára.
Arthur Ransome: Piktek és mártírok (Fecskék és Fruskák 11.)
Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni, mert...
Azért volt jó olvasni, mert tetszett, ez a történet nem a Fecskékről, hanem a téli szünidő idején megismert testvérpárról és a Fruskákról szól. Tetszett még az, hogy a Fruskák a újabb és újabb furfangos módszereket találtak ki, hogy eljussanak a barátaikhoz a fönt lévő romos házba. Túl kellett élniük a nyárra odalátogató nagynénjük rigolyás természetét.
Lennék / nem lennék a regényben főhős, mert...
Lennék a regényben főhős, mert szívesen kipróbálnám milyen egy romos faházban lakni. Azért is lennék főhős, mert nagyon érdekes lehet úgy utazni egy hajóban,hogy egy rablás miatt nem említheted a veled utazó utasnak hogy ki is vagy valójában. Nem lennék főhős, mert nagyon nehéz egy nyarat elviselni egy rigolyás rokonnal, aki minden lépésedet figyeli és kommentálja.
Annak ajánlom, aki...
Annak ajánlom aki szeretné megtanulni a kézzel való horgászást és a nomád sütést, főzést és hajófelújítást. Annak is ajánlom aki szeretné megtudni hogy hogyan cselezik ki a Fruskák a Fecske völgy című kötetben megismert nagynénit.
Ne olvassa el, aki...
Ne olvassa el, akinek nem tetszik, hogy ebben a kötetben nincsenek benne a Fecskék.

HOZZÁSZÓLÁS BEKÜLDÉSE

Dátum Hozzászóló Előzmény Válasz